Szent Vencel-templom, Sazovice, CZ

Funkció: Szakrális
Ország: Csehország
Kategória: Fenntartható Közösségek
Stúdió: Atelier Štěpán s.r.o.
Építész(ek): Marek Jan Štěpán (author), František Brychta, Jan Vodička, Vanda Štěpánová, Jan Martínek, Tomáš Jurák, Hana Myšková (collaboration), Vladimír Kokolia (Figural drawings)
Tervezés vége: 2015
Kivitelezés vége: 2017
Méltatás
A falu lakosai (700 fő) kezdeményezték az egyesület létrehozását egy új templom építéséhez. Marek Jan Štěpán építész több szakrális mű alkotója (többek között Ostravában és Brnóban), melyeknél nagyon gyakran lekerekített alaprajzot alkalmazott. Ennek a katolikus templomnak is kör alaprajza van, amely a Szent Vencel korából származó kora középkori rotundákra utal. Az összhatást azonban a tervező dematerializálta, elsősorban a fény segítségével, amely a hajtogatott papírra emlékeztető kifelé és befelé hajlított falak közötti réseken keresztül jut be. A szerkezet részben vasbetonból, részben téglából készül; a belső falak többnyire vakoltak, a mennyezet farácsokból készült. A külső és a belső egyaránt világos, nagyon visszafogott díszítéssel. A belső térben szereplő figuratív rajzok alkotója Vladimír Kokolia. Csendes és elmélkedő légkör uralkodik a templomban. A közösségnek az első gondolat megszületése óta 80 évet kellett várnia, hogy saját temploma lehessen, és ez volt az oka annak, hogy széles körben segítették és támogatták mostani felépülését.
Projekt leírása

A sazovicei Szent Vencel-templom egy olyan modern rotunda és kortárs építészeti mű, amely konzervatív elvekre, a falu központjának szellemi és geometriai kifejezéseire épül. A fő útvonalak kereszteződésében elfoglalt pozíciója miatt szent hely érzetét kelti, ami nagy jelentőséggel ruházza fel ezt a helyet a következő generációk számára. A templom megfelelő formájának keresése egy egyszerű hengerrel, egy olyan tömeggel kezdődött, amely tökéletes erre a helyre. A világias téglalappal ellentétben a kört mindig isteni szimbólumként értelmezték. Az építész célja az épület anyagtalanítása volt. Amikor a szemlélő a tömeget megfigyeli, érzi a könnyedséget, amit a falakat vékony vonalakká szűkítő tervezési elv vált ki az emberben. Olyan ez, mint egy papírhenger felvágása és lehetőségeinek feltárása. Az ablakok kialakításakor a tervező „benyomta” és „meghúzta” a bemetszéseket, és hagyta, hogy a fény lágyan végigfusson a falakon. A falhasítékokba ágyazott ablakok megvilágítják a kagylószerű bronz oltárral ellátott presbitériumot, az egyszerű, organikus formájú, tökéletes felületet, amely Isten érintését szimbolizálja. A fény olyan tényezővé válik, amely megteremti a nem létező kapcsolódási felületet az érzékszervek által igazolható és az anyagi világon túli dolgok között. Biztonságos menedéket idéz, és szemünket felemelve látjuk, ahogy a fő bevilágítóablak formája háromszögből körré, Isten szemévé alakul át. A belső tér költőien minimalista, visszafogott díszítéssel ellátott hely, mivel az emberek hajlamosak a meditáció csendes helyét keresni, hogy felismerjék saját belső lényüket, amelyet manapság túlterhel a sok információ. Az építész vallja, hogy az anyagi világ mögött van Valami vagy erkölcsi értelemben jobb Valaki. Sazovicében ezt a Valamit a tömeg és a kijelölt tér segítségével próbálta megtalálni. A templomnak hatással kell lennie az emberek elméjére, akár tudatosan, akár tudat alatt értelmezik azt. Ez annak a valami isteninek a visszatükröződése az épülettömegben, a meghatározott térben – valami, ami a falak mögött rejlik. A templom behív bennünket, ahol a csend és a béke érzését biztosítja, megtapasztalhatjuk, milyen egyedül lenni Istennel.