A Mlynica gyárépület átalakítása, Bratislava/Pozsony, SK

Funkció: Egyéb
Ország: Szlovákia
Kategória: Innovatív Kezdeményezések
Stúdió: gutgut
Építész(ek): Štefan Polakovič, Lukáš Kordík, Jana Benková, Tomáš Vrtek, Roman Žitňanský, Patrícia Botková, Katarína Bergerová
Tervezés vége: 2016
Kivitelezés vége: 2017
Jelölő: Andrea Bacová PhD
Méltatás
Az új befektető azzal a céllal vásárolta meg az 1960-as években épült elhagyatott építőipari üzemet, hogy annak nyers beton esztétikumát új élettel és funkciókkal töltse meg.
A GutGut építészeit bízta meg a projekttel, akik arról ismertek, hogy tervezéskor a helyszínen fellelhető eredeti anyagokkal dolgoznak. Minden új funkciót a meglévő szerkezet adottságaihoz - mint például a magasság és a nagyméretű belső terek - kellett igazítani. A megbízó kérése volt a tér tagolása is, hogy az egyes részek külön is értékesíthetők legyenek. A Mlynica fontos eredmény Pozsony számára. Rámutat arra, hogy a vegyipari esztétika egyedülálló örökségének elfogadása a kompenzáció gesztusával érhet fel azokért a veszteségekért, amelyek a város tágabb környezetében lévő ipari örökséget érintik. (Andrea Bacová PhD)
Projekt leírása

A Mlynica gyárépület az egykor könnyűbeton építőanyagokat gyártó nagyméretű ipari telep része Pozsonyban. Előregyártott habosított beton tömböket, födémeket és paneleket készítettek itt az 1960-as évektől egészen 1992-ig. A privatizáció után az új tulajdonos eladta a komplexumot, majd elindult az épületek állagának fokozatos romlása. Az építészeti terv az eredeti épület strukturális logikáját veszi alapul. Meghagyja a könnyűbeton homlokzati fallal kitöltött vasbeton keretet és új funkciókat ad a meglévő tereknek. 

A terv a homlokzatot kompromisszumok nélkül és szándékosan bontja meg ott, ahol ezt az új alaprajz indokolja, figyelembe véve a meglévő az alaprajz peremein lévő szerkezet teherbíró képességét. A gyárépületekre jellemző racionális hálóban elhelyezett ablakfelületekhez képest az új ablakok szabadon és érdekesen komponáltak. A Mlynica épülete funkcionálisan három függőlegesen elkülönülő tömbre tagolódik. Az új terv szerint elkülönülő részek - a rendezvénytér, az irodáknak kialakított tér és a lakások - a korábbi gyárcsarnok központi terénél kapcsolódnak egymáshoz. A szerkezeti váz merev rendszerét az új elrendezés áttetsző elválasztóelemei, a fa kitöltőpanelek, üvegpalló falak és a falakon kívül futó vezetékek oldják fel. Az eredeti betontölcsérek belsejébe három emeletnyi irodatér épült. Az irodák a központi gyárcsarnokon át közelíthetők meg. A régi és új kontrasztjára alapuló terv kiemeli az épület eredeti minőségeit. Ezzel a megközelítéssel együtt járt a szükségtelen rétegek eltávolítása, hogy az épület szerkezeti logikája megfelelő hangsúlyt kaphasson, és ezáltal az új funkciók kiteljesedhessenek. A rekonstrukció az egykor kizárólag gyakorlati célú termelésre használt ipari komplexumot átalakította egy modern, vegyes használatú térré, kulturális események, cégek, irodák és kisebb részben loft lakások befogadására alkalmas helyszínné.

honlap