Múzeum-műterem-iskola, Piscu, RO
Egy kis falu, a főúttól távol, tavak sora és az Ialomița folyó között meghúzódva, a meghatározatlan várakozás poros bágyadtságába merülve. Monoton, szelíd táj, amely beágyazódik a maga banalitásába. Első pillantásra semmi nem tolakodik az előtérbe, semmi nincs hangosan hirdetve, és minden kiszámítható. A fenyőkkel szegélyezett templom körvonalai, a finom arányú, mégis elhagyatott tornácos régi házak, az érzéki sziluettekkel megjelenő új házak, egy modernizált régi iskola, néhány teraszos falusi üzlet, ügyfelek az utcán. Az 1960-as évek közepéig, több mint egy évszázadon át fazekas kemencék égtek folyamatosan tízesével-százasával, Piscu fazekas termékeket, a mindennapi élethez, ünnepekhez, lakomákhoz és halotti torokhoz használt házi kerámiát gyártva. Aztán a fejlődés, a fogyasztói társadalom uralt el mindent, a Piscu fazekas kemencék kialudtak és összeomlottak az udvarokon. A Piscu Fazekas Múzeum az a hely, ahol ezt a történelmet kutatják, mesélik, folytatják. Adriana művészettörténész és Virgil Scripcariu szobrászművész a faluban letelepedve feltárta a helyet, megismerkedtek történetével, és azt elmesélve felfedték igazi arcát. Készítettek házat, műhelyt, kemencét, iskolát. Összeolvadtak e falu lényével és újjáépítették „agyagtestét” – azzal, hogy összegyűjtötték a háztartásokban megmaradt edényeket. A falu közepén, egy nagy területen akarták az itt és másutt élők számára kialakítani a tanulás és az inspiráció helyét, a múzsák házát – egy MÚZEUMOT. Ez a naiv, nagylelkű gondolat egy 3. évfolyamos építészhallgatói csapat lelkes erőfeszítéseivel társult a kezdetekkor. Így jelent meg a múzeum-iskola, az iskola-múzeum lényegi, pragmatikus és radikálisan archetipikus testi valójában. A központi tér mintája szerint kivágva, átlátszó rétegekbe burkolva, az épület egyenletesen, magas tornácokon keresztül nyílik meg a környezete felé. A ház intuitív módon egyesíti a kiindulási modellt - arché - és a mesterséget - tékhnē -, azaz a készítés gyakorlati tudását. A múzeumot Virgil Scripcariu szobrászművész vezetésével egy három emberből álló kis csapat építette, akikhez időnként asztalosok, önkéntesek, hallgatók, építészek is csatlakoztak.